Szenvedélyes

A szenvedély a lélek hangja.

Az igazi hangja.

Az igazi, a belső, a valódi mindig szenvedélyes.

Nem harsány, nem izzó, nem halovány, nem egós, nem érzelmes hanem átütően szenvedélyes.

Az angol passionate-nek mondja, és a termékét, a szenvedély gyümölcsét pedig sensual szóval illeti, vagyis érzékinek mondja.

 

A szenvedély belső hangunk méltó érzelmi köntöse, ami magáért beszélő, a lélek hangján szóló alkotásokban jeleníti meg önmagát.

Ezért érdemes élni. Ilyen vagyok, amikor igazán írok. Amikor később is borzongok saját – vagy másvalaki – írásának olvasásakor. Ilyen vagyok, ha versek folynak ki belőlem. Más pedig ilyen, ha fest, ha cukrászkölteményeket alkot, vagy ha éppen gyerekekkel játszik. Ki miben éli ki magát szenvedéllyel.

Mindannyiunk szeretett Cipőjének fénybe távozásakor megannyi interjúját végighallgattam. A koncerteket szerette, könnyedén végigcsinálta, de igazi, valódi munkájának a dalok költését tartotta. „akkor éreztem, hogy tettem valamit, ha dalszöveget írtam”. Van, amit teszünk, értékes is, fontos is, netán pénzt is hoz, de van valami más, ami nélkül nem lenne életünk saját magunk számára értékes.Ez a valami ugyanilyen érzést hoz létre másban is, de persze nem mindig tudjuk azt értékre váltani. Ezért lehet esetleg két munkánk, lehet két irányultságunk.

A szenvedély és az érzelmek:

A szenvedély a lélek érzelme, a léleké, amely mélyebben van, mint az érzelmek. Ugyan érzelmeket létrehoz az alkotás fizikai világba juttatásával, de nem külső érzelmekből indul. Belső tudás, belső indíttatás kell hozzá, és belső tűz a fenntartásához. Sajnos külső érzelmek, külső negatív hullámok eltömíthetik, de meg nem ölhetik – ha letisztítod róla az elnyomó és mocskos, negativitással töltött rétegeket, újra tüzelni fog.

Mivel etetjük a szenvedélyt? Belső lényünkhöz vezetú csatornánk tisztán tartásával, onnan jön ugyanis az isteni, vagy lélekenergia, ami csendes izzásban tartja. Ahogy mi több vagy kevesebb levegőt, lélegzetet vagy ha úgy tetszik lélek-zetet adunk hozzá, a külső megfigyelő számára létrehozhatunk romboló tüzet, csendes fényderengést, beteg sárga lángot, vagy éppen lávaesőt. Bizony, az egótlan tudat megkapja a szabályzót. Csak tartsuk tisztán magunkat!

De azt a szenvedélyeset mindig, minden körülmények között művelnünk kell! Különben nem érezzük életnek az életet.

Évekkel ezelőtt volt egy szenvedélyes alkotónap. Olyan alkotásokkal jöttek el a kiállítók, amibe szívüket-lelküket tették. Én is ott voltam, két dologgal. Az egyik az írás, amivel a lelket tudom megérinteni. A másik egy csokoládé bonbon, amivel elbűvölöm az érzékszerveket.

Néztem az arcokat, és a tereket. Csodálatosak voltak. De bár voltak olyanok, akik ragasztottak árat az alkotásra, egyet értettünk abban, hogy megfizethetetlenek. Ebben a világban legalábbis nagyon sokat kellene fizetni érte. Legtöbben mégis ajándékba adtuk – egymásnak.

A szenvedély visz előre, hajt egy úton, mintha a szenvedélyünk a szeretőnk lenne. Ez akkor is igaz, hogyha van társunk – talán ismerjük azt az állapotot, hogy szerelembe esve semmi más nem számít, hanyagolunk mindent – így jó ez. Ez a szenvedély, ilyen a szenvedély.

Ha éppen nincs szenvedély az életünkben, akkor kevesebbek vagyunk mint a félkarú óriás. Ha nincs, nem lehetünk, akik lenni tudunk.

Ha nincs szenvedélyünk valami vagy valaki iránt, mit ér az életünk? Egy petákot sem.

 

Ezért keress egy szenvedélyes teendőt, és nyugodtan váltsál másra, ha még szenvedélyesebben tudsz tenni mást. Majd megtalálod azt a rejtett, elnyomott éned hangját, ami megmondja, mit kell tenned, hogy a szenvedély mindennapos vendéged, szerelmed, erőtered lehessen, és  az alkotás szolgálhassa.

Ui: az ikerlángok (kattints ide az ikerlánt írásokhoz) egyszerre képesek szenvedélyesen égni egymás, és a közös teremtésük iránt!

 

Kosh Kinga: Szenvedély

 

Milyen is a szenvedély?

Ha fenyőfát dönt a szél

ha léggömböt gyötrik tőrrel, s mégsem durran el

olyan ez, mint nap sugára fényes, kényes ezüst korsón

megbotlik, de körbefonja, s megpihen a  csöndes torzón

 

 

Milyen is a szenvedély? Hallja-e, ha zúg a szél?

 

Hallja bizony, és élvezi, neki kedvét biz nem szegi

ha kinn az éjben vihar dühöng. Benn a házban forróság önt

édes merszet, tagjaidba, s izzik minden alul és fönt

 

 

Milyen is a szenvedély? Van-e úgy, hogy búsan kél?

De még hányszor, jajj de sötét, orkán jön és szemed színét

nem látom, csak vad fehérjét, éj setétjét, szilaj dühét

jajj, de hányszor, elmélázol, s kérném, engem ne forgass még

 

 

Milyen is a szenvedély, cserélnéd-e habokér’?

 

Soha-soha el nem hagynám, bérbe, másnak ki nem adnám,

csak őrizném, csak táplálnám, veled, velem jóllakatnám

mert ez énem, szenvedélyem, visz átal ez élet mocskán!

 

Comments

comments

Tags: , , ,

Szeretnéd mélyebben átérezni, megérteni?

Ha TÖBBRE vágysz, mint amit a blogon mindenki számára olvashatóvá teszek, ha ÉRDEKELNEK a mélyebb írásaim, amiket csak a hírlevélolvasóknak küldök, és ha meg szeretnéd kapni a "Hogyan segíti az életed kiteljesedését az IKERLÁNG SZERELEM, és mi az a 11 hiedelem, ami tönkreteheti az ikerláng élményt" írást... akkor JELENTKEZZ:

NEM küldök spamet, és nem adom ki másnak az e-mailcímedet. Egy a titkokból: a TITOK nem azért titok, mert titkolják, hanem azért, mert akiknek IGAZÁN szól, ők nem akarják megismerni - örülök, hogy te már elindultál a megismerés felé :-)
Follow Me on Pinterest

Adományodat köszönettel fogadom


Hiszek abban, hogy jó emberek a pénzt, mint energiát is áramoltatjuk, hogy én és mások is saját eszközeinkkel és szeretetünkkel is segíthessük, és így a szeretetet is áramoltatjuk! Köszönöm szépen a támogatásodat magam és az általam segítettek nevében!
 

Archívum – havonként, naponként

2017. november
h k s c p s v
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

“Szavam meghallják, kik között a béke követe lépdel”

s lelkük lelkeim közé költözik.
A fénnyel. (KoshKinga)"

Ha itt olvasgatva lelked szava felhangosul,
szellemed azt közvetíti feléd, hogy
itt igaz szót hallasz, őszinte, lelkiekben gazdag információkat,
akkor tudd: FELADAT VÁR, ITT AZ IDŐ!

Engedd, hogy szellemed irányítson e feladat felé!

Ha felveszed az új ruhádat

Ha felveszed az új kabátod... - az új életed, az új munkádat... ha leteszed az unottat, ha elhagyod, ami már...

Színek egy fekete-fehér világban

A polárisság világában minden fekete vagy fehér. A színekből, vagy azok hiányából mind a kettőt össze lehet rakni. De ha...

Close