Ikerlángok az Aranykorban

Az ikerlángok olyan emberpárok, akik hivatásuk kiteljesítésére, szerelmük teljességre  hozására, Földi életük, inkarnációjuk teljes, tudatos megélésére szövetkeztek. Itt, az időben, a változás között, ami pont az ikerlángok egymásra találásának kedvez.

Mindenkiben van lélek – ez manapság már bárhol elfogadott, és ezt elég egyszerű is elképzelni. Azt már egy picit macerásabb felfogni ésszel, hogy ezek a lelkek nem teljesek, vagyis ha két olyan lélek találkozik, akinek érzései, gondolatképei, hivatásai bizonyos dolgokban átfedésben, másokban pedig kiegészítőleg vannak, azok együttes fellépése, együttes életszakasza többszörözi mindannyiójuk életének hatását. Direkt nem írtam itt két embert, hiszen lehetséges ez csoportban is, lélektársak között.

Lélektárs az, akivel hasonló érzeteink vannak, és nemcsak hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában, de valahogy “félszavakból is értjük egymást” kifejezéshez hasonlóan “félszavakból és érzetekből, szempillantásból” is érezzük, és elfogadjuk, erősítjük egymást. A lélektársakat szokták egy spirituális családba tartozóknak is mondani.

Vannak duálpárok, és vannak ikerlángok, és ez jóval szűkebb embercsoportra értendő, mint a lélektárs, de a lélektársak csoportján belül vannak. Ővelük nemcsak jó érzés lenni, de valami célja is van az együtt haladásunknak. Szinte vonzás van a két ember között. Néha keverik e kettőt, néha más jelentőséget tulajdonítanak a duálpárnak és az ikerlángnak, de az biztos, hogy egy feladat két oldalát, vagy egy érzelmi kör két pólusát határozzák meg, egy időben.

Mindenkinek jó érzés, amikor egy ikerláng fellobban. Azonnal érezhető feszültség, ami átjár, és ami minden egyes gondolatot irányba állít, az irány nem lehet más, csak  hogy együtt lehessünk. Szinte magától jelenik meg az út, a bizonyosság, hogy célja van jelenünknek, a szépség, ami kiteljesedik, a változás, ami ilyenkor könnyűnek tűnik.

Rengeteget hallani arról, hogy az ikerlángok felborítják az addigi életet, kihívások elé állítják, vagy éppen romba döntik az addigi életet. Ez egy mellékhatása az ikerláng találkozásnak, de nem szükségszerű, hiszen ha már mindketten megharcolták harcaikat, vagy nem is ilyen inkarnációban kerültek a Földre, vagyis már nem volt mit megharcolni, karma nélkül érkeztek, akkor csak annyi a teendő, hogy megtalálják egymást, és a feladatukat. Bármely sorrendben, mert a kettő úgyis kapcsolatban van, így elvezet egymáshoz.

Fontos tudni, hogy az ikerláng kapcsolatot nem lehet megkerülni, nem lehet eldobni, mindenképpen kezdeni kell vele valamit. Lehet bármilyen sok gond, probléma, a két félnek egymáshoz igazodva, egymásba kapaszkodva kell megtalálni a megoldást minden felmerülő nézetkülönbségre. Az is igaz, hogy motivációban és örömben nem lesz hiány az úton, így ha egy ikerláng pár meghozza az elején a döntést, miszerint mindent megoldanak, akkor ez az út, a feladat, és az élet nemcsak egyszerű, hanem szép is lesz.

Most sok ilyen feladat van kiosztva…. A feladatok során maga az Aranykor épül. Ezért van most annyi ember fejében, szívében, életében, és persze a kezében az ikerlángja.

Talán van jelentősége, hogy ezt pont egy tízmilliószoros napon, és pont teliholdkor írom, ráadásul Valentin napon. De persze nem ez ad jelentőséget valaminek, ami megtörténik mindenképpen. Ezek csupán együtt mozognak a tapasztalati ténnyel, hogy ikerlángok márpedig vannak.

Szív-lélek-szellem

Lehessen egység, teljesség, szerelmesség az ikerlángok életében!

Comments

comments

Tags: , , , ,

Szeretnéd mélyebben átérezni, megérteni?

Ha TÖBBRE vágysz, mint amit a blogon mindenki számára olvashatóvá teszek, ha ÉRDEKELNEK a mélyebb írásaim, amiket csak a hírlevélolvasóknak küldök, és ha meg szeretnéd kapni a "Hogyan segíti az életed kiteljesedését az IKERLÁNG SZERELEM, és mi az a 11 hiedelem, ami tönkreteheti az ikerláng élményt" írást... akkor JELENTKEZZ:

NEM küldök spamet, és nem adom ki másnak az e-mailcímedet. Egy a titkokból: a TITOK nem azért titok, mert titkolják, hanem azért, mert akiknek IGAZÁN szól, ők nem akarják megismerni - örülök, hogy te már elindultál a megismerés felé :-)
Follow Me on Pinterest

Adományodat köszönettel fogadom


Hiszek abban, hogy jó emberek a pénzt, mint energiát is áramoltatjuk, hogy én és mások is saját eszközeinkkel és szeretetünkkel is segíthessük, és így a szeretetet is áramoltatjuk! Köszönöm szépen a támogatásodat magam és az általam segítettek nevében!
 

Archívum – havonként, naponként

2017. november
h k s c p s v
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

“Szavam meghallják, kik között a béke követe lépdel”

s lelkük lelkeim közé költözik.
A fénnyel. (KoshKinga)"

Ha itt olvasgatva lelked szava felhangosul,
szellemed azt közvetíti feléd, hogy
itt igaz szót hallasz, őszinte, lelkiekben gazdag információkat,
akkor tudd: FELADAT VÁR, ITT AZ IDŐ!

Engedd, hogy szellemed irányítson e feladat felé!

Amikor Kozsdi Tamás kiakad

A történelem fontos. A lélegzés is, a zene is, a tudomány és azzal együtt a felhasznált eredményei is. Talán a...

Mécses est elsején este

Ezt a felhívást Kozsdi Tamás által szerkesztett oldalon találtam, és jónak tartom. Ma este, 2013 november 1-én, pénteken 20-22 óráig...

Close