MAGfilm: Honfoglalás

Koltay Gábor filmje, magyarokról, magyaroknak, szép magyar nyelvünkön – és új tartalommal ruházom fel.

Az az út, amit leír, több mint ezer éve kezdődött. Akkor fizikálisan kellett megtenni, most lélekben kell.

“a gyengék szétszóródnak, az erősek egyesülnek” – hangzik el a filmben – szerintem ez a film és az akkori, de a mostani korszak mondanivalója is:

Az egyesülés hatalmas erő, bízvást hasznád, de légy hálás érte, csak őszinte és közös erőből történjen, hisz máshogyan nem is lesz EGY-es-ü-lés

Mennünk kell, lépnünk. Most is igaz. Csak most fizikálisan jó helyen vagyunk, szellemileg kell lépni. nincs ellenség, csak az öreg ember, aki nem akar már menni, mert azt hiszi, az ősök eltemetett holteste közelében kell lenni.

Nem, nincs igaza lépni kell! Nincs igaza annak, aki a múltban él, aki történelmünkön kesereg, nincs igaza annak, aki a múlt sirálmai miatt nem lép most!

EGYségben az erő, és az EGY-séget kell létrehoznunk! Most!

 

Honfoglalás – Koltay Gábor filmje – Etelköztől a Kárpát medencéig, Emese, Álmos, Árpád, Levente, a hét vezér vérszerződése, és az óhaza megtalálása, a székelyek üdvözlő szavai, Csaba királyfi népe, a hunok és az ómagyarok, valamint a közben beolvadt többi nép találkozása.

 

“Minden törzsnek joga van egyedül maradni. De aki most vérét adja, örökre hozzánk szerződik.”

Itt, az AranyKor elején, most, mikor NYITVA VAN AZ ARANYKAPU, szerződni kell, vérünkkel, lelkünkkel. Aki most szerződik, aki most együtt lép, együtt is marad!

“véreitekből egy vér lett, a magyar nemzet” – ez volt a dicső múlt.

A jelen pedig: ezennel eggyé válunk,  világok világává – ahogy a dal is mondja legyünk a virágok virága

 

Comments

comments

Tags: , , , ,

Szeretnéd mélyebben átérezni, megérteni?

Ha TÖBBRE vágysz, mint amit a blogon mindenki számára olvashatóvá teszek, ha ÉRDEKELNEK a mélyebb írásaim, amiket csak a hírlevélolvasóknak küldök, és ha meg szeretnéd kapni a "Hogyan segíti az életed kiteljesedését az IKERLÁNG SZERELEM, és mi az a 11 hiedelem, ami tönkreteheti az ikerláng élményt" írást... akkor JELENTKEZZ:

NEM küldök spamet, és nem adom ki másnak az e-mailcímedet. Egy a titkokból: a TITOK nem azért titok, mert titkolják, hanem azért, mert akiknek IGAZÁN szól, ők nem akarják megismerni - örülök, hogy te már elindultál a megismerés felé :-)
Follow Me on Pinterest

Adományodat köszönettel fogadom


Hiszek abban, hogy jó emberek a pénzt, mint energiát is áramoltatjuk, hogy én és mások is saját eszközeinkkel és szeretetünkkel is segíthessük, és így a szeretetet is áramoltatjuk! Köszönöm szépen a támogatásodat magam és az általam segítettek nevében!
 

Archívum – havonként, naponként

2017. szeptember
h k s c p s v
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

“Szavam meghallják, kik között a béke követe lépdel”

s lelkük lelkeim közé költözik.
A fénnyel. (KoshKinga)"

Ha itt olvasgatva lelked szava felhangosul,
szellemed azt közvetíti feléd, hogy
itt igaz szót hallasz, őszinte, lelkiekben gazdag információkat,
akkor tudd: FELADAT VÁR, ITT AZ IDŐ!

Engedd, hogy szellemed irányítson e feladat felé!

A fény követei

Ez a vers egyre jobban aktuális. Az új gyerekek, az indigó gyerekek, a szivárvány gyerekek jöveteléről, meg nem értettségéről, és életünkben való...

Aki magyar, szívéből indulva magyar

Legszebb, legszentebb dolog számomra, hogy magyarnak születtem. De nem ezzel lettem igazán magyarrá, magar-rá, ősi mágussá, hanem a szívemből kiinduló...

Close