Legyél fénynek fáklyája, legyél a tórusz maga

Kedves Fénytárs!

Ahogy egyikőtöknek írok, írok mindannyiótoknak. Van akinek már jelenbeli ismerősként látom, érzékelem, fényét, és van akit most fogok megismerni. Mai napom befelé fordulásában írok Neked.

Az új kezdet összeköt bennünket.

Nagyon örültem, hogy megismertelek. Tudtam, hogy valamiért el kell mennem oda, ahol találkoztunk, el kellett látogatnom az oldaladra a neten, látnom kellett kezed nyomát, teremtésedet.

Mindig megdöbbenek, hogy ilyenkor, amikor két lélek egymásra talál, mennyire megszűnik a külső világ. Egy barát szava zökkentett csak vissza, amikor megjegyezte, hogy csak egymásra figyelünk, szavak nélkül.

Jó volt melletted ülni az este folyamán. Köszönöm.

Kutattam az éterben, hogy mit szerettél volna hallani, nem tudtam, nem volt tisztán neked szóló valami, üzenet elérhetőségben, csak az a hihetetlen szeretet érzése. Amit szavakkal mondtam, az neked IS szólt, de azóta megérett bennem, hogy ez most egy csoportnyi embernek szól.

ELINDULT – Ezek már az új kezdet írásai tőlem

Oly sokat vártunk rá. Oly sokat. Előbb volt változás, majd nagyjából egy éve már nincs változás, legfeljebb amit az emberek magukban és maguk körül generáltak.

De most nagyon erős bennem az ELINDULT érzés.

tórusz – thorus mozgásban

Mint a görgeteg, elindult, amiből még oly keveset érzékelünk.

Vannak, akik szalmaszálba kapaszkodnak. Én és te fénysugárba. Az fizikálisan még kevesebb, mint a szalmaszál. De mi ilyenek vagyunk.

Mit is mondhatnék még Neked?

Aki olyannyira egyedül vagy?

Mondod rögtön, hogy szerető szívek vesznek körül. Igen. És közöttük vannak pirosan, rózsa-színben fénylőek is. Van számodra egy belső kör, talán pár ember, ki tudja, lehet pont egy négyest adtok ki, és gyűlnek köréd mások.

Tegnapi írásomat szeretném még Neked, és általad a te ismerőseidnek elküldeni.

 

Tudom, hogy fénycsóva vagy, olyan, mint amit a tóruszban látunk. Fogadd szeretettel ezt a ez a  szívekbe-szavakba fordított képet amit tegnap kaptam önnön magomból:

„Kitárom a kezeimet, és körbeforgok. Két kezem íve egy tórusz belső felét rajzolja meg. Te vagy a másik íve. tórusz - thorus

Ha megtaláltad magadban azt az alapkövet, amire építkezhetsz, és megtaláltad kitárt karod ívét, ami hozzáér ehhez a tóruszhoz, engedd, hogy áramoljon rajtad keresztül is. Másik kezed más emberhez fog kapcsolódni. Ha egy idő után forogni kezdesz, te magad leszel annak a tórusznak a belső fele. Te magad leszel, ahogy már most is vagy a tórusz – thorus fáklyája. „

 

Vízióm, kedves meditációs képem, amikor az önmagukban lévő fény-nyalábok forogni kezdenek, átfednek, és így az energia, mindaz, amit egymás felé adni tudunk, áramlik belőlünk a másikon át tovább, messze emberekhez.

 

 

 

 

 

Comments

comments

Tags: , , , ,

Szeretnéd mélyebben átérezni, megérteni?

Ha TÖBBRE vágysz, mint amit a blogon mindenki számára olvashatóvá teszek, ha ÉRDEKELNEK a mélyebb írásaim, amiket csak a hírlevélolvasóknak küldök, és ha meg szeretnéd kapni a "Hogyan segíti az életed kiteljesedését az IKERLÁNG SZERELEM, és mi az a 11 hiedelem, ami tönkreteheti az ikerláng élményt" írást... akkor JELENTKEZZ:

NEM küldök spamet, és nem adom ki másnak az e-mailcímedet. Egy a titkokból: a TITOK nem azért titok, mert titkolják, hanem azért, mert akiknek IGAZÁN szól, ők nem akarják megismerni - örülök, hogy te már elindultál a megismerés felé :-)
Follow Me on Pinterest

Adományodat köszönettel fogadom


Hiszek abban, hogy jó emberek a pénzt, mint energiát is áramoltatjuk, hogy én és mások is saját eszközeinkkel és szeretetünkkel is segíthessük, és így a szeretetet is áramoltatjuk! Köszönöm szépen a támogatásodat magam és az általam segítettek nevében!
 

Archívum – havonként, naponként

2017. szeptember
h k s c p s v
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

“Szavam meghallják, kik között a béke követe lépdel”

s lelkük lelkeim közé költözik.
A fénnyel. (KoshKinga)"

Ha itt olvasgatva lelked szava felhangosul,
szellemed azt közvetíti feléd, hogy
itt igaz szót hallasz, őszinte, lelkiekben gazdag információkat,
akkor tudd: FELADAT VÁR, ITT AZ IDŐ!

Engedd, hogy szellemed irányítson e feladat felé!

10 ok, ami miatt egy spirituális ember szegénységben él

A spirituális kánaán a küszöbön van, mégis körbevesz a szegénység. A legfájóbb, ha szívvel-lélekkel élő emberek, akik fél kenyerüket is...

Aranykori munkahét

Hogyan dolgozzunk, ha szabadok vagyunk? Önmagunk urai, vállalkozók, fénymunkások? Mindenképpen kell egy összhang a racionális és az intuitív lényünk között,...

Close