Fényes ima

Megkérdeztek, hogyan imádkozom? Hogyan meditálok? Hogyan kapcsolódok?

Mindenkinek van erre egyéni módszere, most leírtam, mit teszek, ha fénnyel imádkozom, fénybe burkolózom meditációmban.

Nem gondoltam volna korábban, hogy ilyet hihetetlenül intim, belső dologról fogok írni. De kaptam egy kedves verset, benne: “fonjad, fonjad arany tanná” – így teszem.

 

ARANY TAN, arany gondolatok – A fény maga az áldás, így kapom, így adom:

Zöldet fogok nézni, erdőben, mezőn, kertemben.

Megállok, vagy leülök, és ha süt a nap, engedem, hogy átjárja testemet.

Belélegzem, és átérzem a testem, majd szinte remegni, rezonálni kezd a testem körvonala, és én nem mozdulok, csak élvezem, ahogy pulzál bennem valami, amit én léleknek nevezek.

Ekkor már mosolygok is, hiszen gyönyörű a lét, és gyönyörű a fényben élni.

Most megkeresem azt a fényt, amihez kapcsolódni szeretnék. Amikor megtalálom, két dolgot teszek egyszerre: magam fényét megerősítem, ezzel védelmet is teszek magamra és körém, majd magam fényét megtisztítom, hogy a lehető legtisztábbat tudjam adni a közösbe.

Én átérzem, hogy az a közös fény hogyan gomolyog. Bár nem tisztítom más fényét, de magát a gyönyörű, színes, gomolygó fénynyalábot egyengetem, formában tartom, és segítem, hogy öntisztuljon, segítem, hogy magából teremtéseket, és egységet tudjon kiválasztani.

Kinn is vagyok, hiszen látom, benn is vagyok, hiszen érzem.

Szép.

Élvezem.

Szeretem.

Megköszönöm.

Elválasztom fényemet.

Megtisztítom, és megáldom a csatornát, mint ahogy szent kelyhet tisztítanak és áldanak meg szentség után.

Megköszönöm magamban, hogy élek, hogy láthatok, érezhetek, és tehetek, teremthetek.

Lassan kinyújtózom, és újra magam vagyok MAGomban.

 

Az életnek legyen hála.

 

És te mit mondjál? Nem tudom. Te tudhatod. Amitől fényesnek, ragyogónak érzed magadat.

Lehet imát, lehet magyar imát, lehet szó nélkül is, egy kéztartással megköszönni, áldást osztani. Én az élet teremtőjének köszönöm meg ezzel a mondattal: A csoda, a szépség az élet igéje. legyen az életnek hála!

Most tegyük együtt MAGARok, emeljük magunkat együtt a fénybe,  tegyük azért, is, hogy mi, MAG népének szétszórt fiai-lányai együtt alkossunk! Ezzel alkotjuk meg az új világ szellemi és lelki vázát, a tudati hálót.

 

Kedves Fénytestvér,

így, vagy máshogy, kapcsolódjunk magunkkal, itt a FényCsoporton belül, és MAGar testvéreinkkel bárhol, akik szintén kapcsolódnak.

Comments

comments

Tags: , , , ,

Szeretnéd mélyebben átérezni, megérteni?

Ha TÖBBRE vágysz, mint amit a blogon mindenki számára olvashatóvá teszek, ha ÉRDEKELNEK a mélyebb írásaim, amiket csak a hírlevélolvasóknak küldök, és ha meg szeretnéd kapni a "Hogyan segíti az életed kiteljesedését az IKERLÁNG SZERELEM, és mi az a 11 hiedelem, ami tönkreteheti az ikerláng élményt" írást... akkor JELENTKEZZ:

NEM küldök spamet, és nem adom ki másnak az e-mailcímedet. Egy a titkokból: a TITOK nem azért titok, mert titkolják, hanem azért, mert akiknek IGAZÁN szól, ők nem akarják megismerni - örülök, hogy te már elindultál a megismerés felé :-)
Follow Me on Pinterest

Adományodat köszönettel fogadom


Hiszek abban, hogy jó emberek a pénzt, mint energiát is áramoltatjuk, hogy én és mások is saját eszközeinkkel és szeretetünkkel is segíthessük, és így a szeretetet is áramoltatjuk! Köszönöm szépen a támogatásodat magam és az általam segítettek nevében!
 

Archívum – havonként, naponként

2017. november
h k s c p s v
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

“Szavam meghallják, kik között a béke követe lépdel”

s lelkük lelkeim közé költözik.
A fénnyel. (KoshKinga)"

Ha itt olvasgatva lelked szava felhangosul,
szellemed azt közvetíti feléd, hogy
itt igaz szót hallasz, őszinte, lelkiekben gazdag információkat,
akkor tudd: FELADAT VÁR, ITT AZ IDŐ!

Engedd, hogy szellemed irányítson e feladat felé!

Van egy ima, magar ima

2013 május 18 szombat este 18 óra, 2013 május 19 Pünkösd vasárnap reggel 8 óra, 2013 május 20,  Pünkösd hétfő...

Teremtés játék karma körön kívül

A karma letételével lehetőség van más játékokra, amiben viszont játszom. Szabad akaratú teremtésekre. Ebben is segédkezet nyújtunk egymásnak, csak ez...

Close