Felébredt lelkek ikerlángjai

Na ilyenből van kevés. Felébredt, azaz mondhatni megvilágosult, tudatosult emberekből. Ezt elismerem. Mégis elmondok két esetet, ami közelíti ezt az élményt.

Visszautalok most arra, hogy mi is az ikerláng kapcsolat, sokat olvashatsz erről mostanában a blogomon, mert kérdeztek tőlem, és igyekszem válaszolva írni. A felébredt vagyis megvilágosult szavakat nem olyan elérhetetlenképpen használom, minthogy “talán van belőlük egy tucat”, hanem sokkal szélesebb körben tapasztalom, hogy lehetséges ez – ezért arra próbállak motiválni,  hogy tedd le minden visszahúzó gondolatodat, és tégy úgy, mintha már az volnál. Tudatos, felébredt, megvilágosult. Vagy sikerül, vagy kiderül, hogy hol van még rés.

Megvilágosult lelkek ikerláng történetei

Az egyiket levélben kaptam, és nagyon szép, nagyon emberi. Nincs benne probláma, dráma, nincs függőségi játszma, de ugyanakkor emberi abban, hogy mindegyik szinten megpróbálták elmével is értelmezni.

Miért kell elmével értelmezni? Mert az elme olyan szűrő, ammi ha nem tiszta, vagyis nem lát tisztán, akkor piszkosan nem fogja átereszteni megfelelő módon az érzelmek megélését, és visszafelé pedig a felsőbb mondhatni isteni szándék beteljesülését.

Szeretném fanfárokkal megírni, és fantasztikusnak beállítani – de tudod mit? Nem tehetem. Mert maga az élmény nem világokat döngető, CSUPÁN csodákkal teli, csupán nem tartalmaz kínt és problémát.  Vagyis csak a kín és probléma felől fantasztikus és futurisztikus, amikor benne vagy csupán, azaz CSUPÁN egyszerű, szép, kielégítő, és egységgel eltöltő. Na, hát nem ezért élünk? Nade.

A problémák felmerülésükkor szépen a megoldás felé siklanak, kín pedig az érzelmekből lehetne, de azokat korán felismerve megintcsak ki lehet simítani.

Két lélek találkozott.

A következő dolgokból lehetett volna hatalmas kín – a teljes listát amiken túl kell tenni magunkat, a hírlevélre feliratkozattaknak elküldöm.

  • nagy korkülönbség
  • a férfi házasságban élt
  • a nő is házasságban élt
  • nem akartak házasságot robbantani – hogy állítsák be akkor a kapcsolatukat?
  • amikor  nem tudnak fizikailag találkozni, de lelkeik igénylik a közösséget, hogyan tegyék?
  • nem ismerték előtte az ikerláng elméletet, nem volt közelükben más ikerlángos történet, nem tudták, mi van velük, vagyis sötétben tapogatóztak

 

A lista nem teljes, amikből bonyodalom lehetne, nos itt a felsoroltakból nem lett bonyodalom.

Miért? Hogyan sikerült elkerülniük? 

Nagyon lassan haladtak egymás és a közöttük lévő kapcsolat feltárása felé. Jelenleg ott tartanak, hogy a közöttük lévő izzást erőtérré alakítva kezdik megismerni, és különböző dolgokra használni.

 Több történet is jön!

Másik történetet is akartam írni, de nem tudtam választani, de a készülő hosszabb írásomban leírok többet, több oldalról. Azok történetét, akik már régi kapcsolat romjain találkoztak, és szinte összenőttek. Azt is leírtam már, amikor teljesen irányt váltott, és egyszerűen monogám lett valakiért a férfi, és ez addig teljesen elképzelhetetlen lett volna számára.  Volt egy olyan is, aki nem akarta a családját bontani, és ez olyan erős vágy és akarat volt számára, hogy még a történés előtt kapott álmában  segítséget egyrészt arra, hogy mi várható, másrészt arra, hogy ha tényleg nem akar semmi mostani életében problémát okozó helyzetbe sodródni, mit és hogyan kell majd tennie, mit fog érezni mint kínt, és azt hogyan tudja megszüntetni.

Szívesen írok neked, de tudod mit érzek?

Lépjünk túl a jópofa cikkek olvasgatásán, és lépjünk bele igazi énünkbe – gyere egy ajtóval beljebb, gyere a hírlevélolvasók közé, OLDALT TALÁLOD –  és ez nem egyszerű hírlevél lesz, hanem egyfajta közösség az által, hogy meg is kérlek a visszajelzésre. Természetesen anonim, vagy csak nekem felvállalt névvel, vagy ahogy neked megfelelő. A téma tudom, hogy nagyon intim, de ugyanakkor közös célunk, hogy neked és minél többeknek sikerüljön az ikerláng kapcsolatát olyan erőssé tenni, hogy egyrészt túl lehessen lépni a kínokon és játszmákon, másrészt más célokat is szolgáljon a saját és társa jól-létén, ki és beteljesülésén túl.

Comments

comments

Szeretnéd mélyebben átérezni, megérteni?

Ha TÖBBRE vágysz, mint amit a blogon mindenki számára olvashatóvá teszek, ha ÉRDEKELNEK a mélyebb írásaim, amiket csak a hírlevélolvasóknak küldök, és ha meg szeretnéd kapni a "Hogyan segíti az életed kiteljesedését az IKERLÁNG SZERELEM, és mi az a 11 hiedelem, ami tönkreteheti az ikerláng élményt" írást... akkor JELENTKEZZ:

NEM küldök spamet, és nem adom ki másnak az e-mailcímedet. Egy a titkokból: a TITOK nem azért titok, mert titkolják, hanem azért, mert akiknek IGAZÁN szól, ők nem akarják megismerni - örülök, hogy te már elindultál a megismerés felé :-)
Follow Me on Pinterest

Adományodat köszönettel fogadom


Hiszek abban, hogy jó emberek a pénzt, mint energiát is áramoltatjuk, hogy én és mások is saját eszközeinkkel és szeretetünkkel is segíthessük, és így a szeretetet is áramoltatjuk! Köszönöm szépen a támogatásodat magam és az általam segítettek nevében!
 

Archívum – havonként, naponként

2017. november
h k s c p s v
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

“Szavam meghallják, kik között a béke követe lépdel”

s lelkük lelkeim közé költözik.
A fénnyel. (KoshKinga)"

Ha itt olvasgatva lelked szava felhangosul,
szellemed azt közvetíti feléd, hogy
itt igaz szót hallasz, őszinte, lelkiekben gazdag információkat,
akkor tudd: FELADAT VÁR, ITT AZ IDŐ!

Engedd, hogy szellemed irányítson e feladat felé!

Mit mondj az ikerlángodnak?

De jó kérdés! Mit is mondj az ikerlángodnak, ha találkoztok? Egyértelmű, hogy fogsz valamit mondani az ikerlángodnak. Kivéve, ha mégsem....

Ikerlángok az Aranykorban

Az ikerlángok olyan emberpárok, akik hivatásuk kiteljesítésére, szerelmük teljességre  hozására, Földi életük, inkarnációjuk teljes, tudatos megélésére szövetkeztek. Itt, az időben,...

Close