Csak a hírlevél olvasóimnak: VÉGRE

Amikor a múltkorában először kaptam tucatnyi igazán mély levelet arról, hogy mit szeretnétek ikerláng témában hallani, megilletődtem. Az őszinteségen, azon, hogy ennyire beeresztetek az életetekbe, pedig csak itt a neten, a blogírásokban találkoztunk.

Sok helyen jártam, több helyen éltem is, és az egyik ok amiért visszajöttem szép hazánkba, az volt, hogy máshol nehezen nyílnak meg az emberek. Magyarországon sokkal könnyebben találtam már az első pillanatban is őszinte, nyíltszívű embereket, lélektársakat, bárhová is mentem.

De az internet, az más… Az internet világára jobban hatott eddig is a globalizáció.

Vagyis ahogy látom, az internetre bekúszott az a fajta felszínesség, amit bizony nem szeretek nyugaton. Pedig amikor hazajöttem, nem ezt vártam. Nem ezért az érzésér jöttem haza többször is, sok lehetőséget magam mögött hagyva. Hazajöttem, hogy itthon tevékenykedjek.

VÉGRE

Igen, amikor megérkeztek ezek az igazán őszinte, mély levelek, akkor azt mondtam VÉGRE!

Végre, hogy kezd kialakulni, sűrűsödni az a közeg, ahol nemcsak kedves emberek vannak, nemcsak őszinték, hanem igazán mélyen meg tudnak nyílni! Hiszen csak ilyen megnyílásokból lehet változni, fejlődni, én jól tudom – is mikortól tudom?

Na ez az a második VÉGRE, hogy összeállt nekem a kép.

Mert bizony én sem írtam egész életemben, és én sem írtam mindig blogot, még naplót sem, és főleg nem a nagyközönség számára. És ez a hatalmas változás nekem egy ikerláng szerelemmel kezdődött.

Ez volt az a HATALMAS erő, ez volt az a mindent más perspektívába rakó élmény, egységélmény, ami valamit átkattintott bennem. Szebbnél szebb versek születtek meg, és én azért merem ezt kimondani, mert soha nem úgy néztem a verseimre, mint az enyémekre. Úgy néztem rá, mint valami felsőbb erő megnyilvánulására. Évek teltek el, amíg az elmém is felzárkózott az élmény mögé, és megértettem, hogy amikor az elme, az egó szabadságra megy, akkor születnek a legszebb, a legigazibb, a legőszintébb írások.

Valamit tudnod kell rólam, jó hallgatóság vagyok, és ritkán beszélek. Vagyis alapvetően introvertált vagyok, nem tudok mit kezdeni a csevejekkel, nem ismerem a trendi dolgokat. Nekem nagyon nagy kihívás megosztani az írásaimat, beszélgetésre sarkallni a többieket. Énmellettem elutazhatsz a vonatban egy teljes napot is, és azt tapasztalod, ha te nem szólítasz meg, magamtól csak az udvariassági formulákig jutok. Így ezzel együtt talán már érthető, hogy sokáig nem osztottam meg írásaimat, csak nagyon szűk baráti körben.

Amikor néha megmutattam írásaimat, vegyes volt a visszhang. Rájöttem, hogy azoknak tetszik amit legbelső valóságomból kiindulva mondok, akik képesek magukban engedni a változást, képesek és hajlandók új dolgokat kipróbálni, és fejlődni. Sőt, sokakkal és jópár új baráttal nagyon gyorsan és élvezetesen változtunk, fejlődtünk. Viszont nagyon bántott, amikor más ismerőseim ezeket a gondolataimat elutasították, így nem indultam el rögtön ezen az úton, vagyis a gondolatok széles körű megosztása felé – viszont elkezdtem dolgozni keményen a vízióm mentén, miszerint jobb világot, tisztább beszédet, több örömet mindenkinek… Csak a saját legigazibb, legőszintébb élményeimről hallgattam. Sokáig.

Miért nem osztottam meg korábban? Mi gátolt? Az, hogy nem hittem még el,  hogy ami belőlem, rajtam keresztül érkezett, az segíteni tud.

Aztán persze rájöttem, hogy az empatikusságom mellé az életbeni tapasztalataimat is hozzátéve személyesen sokféle embernek tudok segíteni. De még mindig nem gondoltam, hogy a tapasztalataim segítenek, inkább csak példaként hoztam azokat fel a coachinghoz hasonlító beszélgetéseink során.

De most, amikor elkezdődtek a levelek áradni felém ikerláng témában, kérdéseitekkel, tapasztalásaitokkal, az eddigi vízióm egy csöppet módosult, és belekerült a jobb világ, tisztább beszéd, több öröm mellé az ikerláng kapcsolatok védelme a blokkoktól és erősítése azért, hogy mindegyik ikerláng pár el tudja végezni azt a hatalmas és csodás feladatát, amiért ide érkezett. Ez kibontott belőlem egy újabb szirmot. Mert ez a folyamat nagyon fontos, és segítenem kell!

Úgy éreztem, hogy több minden van, amivel tudok segíteni. Az, amit én átéltem, és amit meg tudok fogalmazni, a naplóm írásai, a versek, és az azóta történt rengeteg élmény, mások írásai  és a szintézis, amit megérzéseim és a szerzett tudás segítségével átadok, minden  ami bennem kialakult, ez minden tud segíteni hasonló helyzetbe került embereknek.

Eddig önző módon azt gondoltam, hogy az élményem, a tapasztalatom az enyém. Nem akartam megosztani a saját, legbelsőbb iker lángokrólvalóságom képeit, írásait, gyönyöreit és fájdalmait. Még most sem vagyok biztos mindenben, de látom, megint változásban vagyok. Ahogy sokan változásban vannak, amin én több mint évtizeddel ezelőtt mentem át. Furcsa talán, de úgy érzem, azért is éltem át, amit átéltem, hogy később meg tudjam osztani, és segíthessek vele.

Most már látom, hogy igen nagy a feladatom, a feladatunk. Ahogy az én tapasztalataim tudnak segíteni másokat, úgy mások is előbbre jutnak a feladatukkal.

Most sokat meséltem önmagamról, ritkán teszem – és most is csak neked mutatom meg, aki feliratkozott a hírlevélre, ezáltal hasonló gondolatokkal él…

Nem is tudod, mennyire örülnék neki, sőt, meg is kérlek rá, hogy írj nekem. Nem kell hosszan, csak ami éppen eszedbe jut, amit meg lehet osztanod velem az életedről, és arról, mit szeretnél vele tenni, miben változnál, hogy lehetne még jobb. Valamit, amit lehet hogy még magadnak is ritkán írsz le, és csak úgy jön most belőled, akár az életed alakulásával, akár ikerlángoddal kapcsolatban.

Csak én kapom meg a levelet, engem inspirál majd további írásokra a leveled. Lehet kevés is, lehet sok is. Rajtad áll. Megköszönöm az őszinteségedet, és a kapcsolódást, előre is.

Comments

comments

Leave A Reply (No comments so far)

The comments are closed.

No comments yet

Szeretnéd mélyebben átérezni, megérteni?

Ha TÖBBRE vágysz, mint amit a blogon mindenki számára olvashatóvá teszek, ha ÉRDEKELNEK a mélyebb írásaim, amiket csak a hírlevélolvasóknak küldök, és ha meg szeretnéd kapni a "Hogyan segíti az életed kiteljesedését az IKERLÁNG SZERELEM, és mi az a 11 hiedelem, ami tönkreteheti az ikerláng élményt" írást... akkor JELENTKEZZ:

NEM küldök spamet, és nem adom ki másnak az e-mailcímedet. Egy a titkokból: a TITOK nem azért titok, mert titkolják, hanem azért, mert akiknek IGAZÁN szól, ők nem akarják megismerni - örülök, hogy te már elindultál a megismerés felé :-)
Follow Me on Pinterest

Adományodat köszönettel fogadom


Hiszek abban, hogy jó emberek a pénzt, mint energiát is áramoltatjuk, hogy én és mások is saját eszközeinkkel és szeretetünkkel is segíthessük, és így a szeretetet is áramoltatjuk! Köszönöm szépen a támogatásodat magam és az általam segítettek nevében!
 

Archívum – havonként, naponként

2017. november
h k s c p s v
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

“Szavam meghallják, kik között a béke követe lépdel”

s lelkük lelkeim közé költözik.
A fénnyel. (KoshKinga)"

Ha itt olvasgatva lelked szava felhangosul,
szellemed azt közvetíti feléd, hogy
itt igaz szót hallasz, őszinte, lelkiekben gazdag információkat,
akkor tudd: FELADAT VÁR, ITT AZ IDŐ!

Engedd, hogy szellemed irányítson e feladat felé!