Azzal segítek a világnak, ha bennem megszületik Isten

Ezt a levelet kapva hatalmasra nőtt a szívem. Minden rendben van, hisz nyílnak a szívek. Hosszú, de csak stilisztikailag simogattam meg, nem volt szívem megrövidíteni. Így kiérzitek belőle azt a csodát, ami ma már sokakban megszületik. Köszönöm neked kedves  KC!

Kedves Kinga.

Köszönöm, hogy itt vagy az életemben, és mindig bátorítasz, segítesz, utat mutatsz. Megnéztem a videót, és rögtön írok is: pontosan ezen mentem keresztül. És rosszul is éreztem magam miatta. Két hónappal ezelőtt éreztem, hogy az, akit mondtak, hogy csatornáznak, átkerült valami más oldalra, ugyanis nem éreztem jónak, hitelesnek. Eljöttem, vagyis egyik éjjel katartikusan kértem, hogy az energiáimat amit elvettek, adják vissza, mindenki, kivétel nélkül. Azt éreztem, hogy van valami, ami körülvette a csatornázókat, tanítókat, nagyon erősen bepróbálkoznak, hogy az embert átvágják… nem tiszta már a forrás. Így elszakadtam tőlük, és mindenhonnan, tudatosan, ki is mondtam.

Arról is döntöttem, hogy többet nem keresek senkit és semmit, magamba fordultam, rengeteg kérdéssel, kétellyel, hogy biztosan helyes-e amit teszek. Azt akartam, semmi és senki ne hasson rám, és hogy önmagamtól kezdhessem kutatni, hogy valójában mi igaz, mi tiszta és én ki vagyok. Minden amiben hittem és követtem, összedőlt. Azt is kérdeztem már magamtól, hogy tényleg én vagyok-e rossz? Mi is történik most? De ez után is úgy döntöttem, hogy csak egy számít, Istenhez hű lenni – ahhoz az Istenhez, akiben én hiszek, benne bízom, őt ismerem. Még ekkor is jött egy kísértés, hogy még őbenne se bízzak, de ezt már nem tudtam megtenni.  Hiszen ez azt jelentette volna, hogy ne higgyek magamban. A kísértés nagy, mert érzem a negatív erőket, amik minden nap hatnak rám, különböző formákban jönnek, és tudom, elébe kell állnom, és kitartanom a szeretet mellett. A sötét erő most nagyon erős, talán azért, mert érzi vége, és utoljára küzd. De egyre világosabban él bennem ez a hit, mint bármi más. Pedig még nagyobb erő és hit kell most, mert az a világ van és jön. Úgy gondoltam, hogy ha csak egyetlen egy ember létezik a világon, persze van több is, akik hisznek bennük, akkor a világot meg tudjuk menteni, egyetlen egy picike ember is képes rá.  Ez az én hitem, nem számít ki mit gondola és mond, én hiszek ebben. Tudom, ezt kell tennem. A videó megmutatta nekem, hogy nem is voltam ezzel egyedül.

A tiszta hang bennük van, oda kell fordulni, és nem kell semit sem csinálni, csak erősen hinni magunkban, lelkünkben, Istenben. Minden így tökéletes és jó. Nem számít a pénz, a ház, a munka, minden mindegy, ha hitünk erős, akkor a világ maga a csoda számunkra.

Elengedtem mindent magamból, megértettem sok dolgot. Nem kell sehová sem tartoznom, sem spirituálisan, sem emberileg.  Nincs tovább ezo és hasonlók, maga a tiszta lélek létezik, ahogyan mindig is létezett. Lelkek vagyunk, Istennek egy része, hozzá tartozunk, egyek vagyunk. Hogyan tudnánk elveszni, ha tudjuk, hogy egy hatalmas erő vigyáz minket? Csak az a kérdés, meg merjük-e kérni, vigyázzon ránk, vezessen utunkon, és mi elhisszük azt, amit ő mutat, vagy inkább mégsem?

Gondolatban Jézussal játszom, kezemet a kezébe teszem, és engedem, hogy vezessen – ebben még nem csalódtam. Mikor megengedem magamnak a kételyt és a szerint döntök, akkor aggódom és félek, és félelemből beszélek. Nem mondom hogy tökéletes vagyok, sőt, egyáltalán nem. De nagyon igyekszem úgy élni, ahogyan én érzem helyesnek. Nem rágörcsölni mindenre, de figyelni a dolgokra.

Nagyon megszűröm, mit olvasok, hiszek és hallgatok.

Te egy tiszta ember vagy, és ezért tudtam tőled elfogadni a videót, talán ma mástól már meg sem néztem volna. Nagyon vigyázok ugyanis arra, ami elkezdett bennem épülni, hiszen ennek köszönhetem, hogy megértettem dolgokat, anyuval, családommal, de legfőképpen magammal kezdek nagyon jóba kerülni. Bár magamban élek, magamba fordultam, mégis úgy érzem, hogy ez helyes, és így többet segítek a világnak, ha bennem megszületik Isten.  Egyre erősebb bennem ez az új Isten, akiről le kell vennem a sok hiedelmet, amit én hozzá raktam, és akkor meglátom azt a tiszta Istent, aki valójában én vagyok. Akik mi vagyunk.

Nekem sok-sok év volt, mire eljutottam oda, hogy nem csupán értem ezt, hanem érzem, és ez szerintem nagyon fontos különbség.

Így történt, hogy elvettem magamat minden tanítástól, és energiáimat a sötét oldaltól visszavettem, felszabadítottam magam minden hittől. Csak magamban hiszek. Ha így teszek, akkor élem az igazi életemet. Már arra is rájöttem, hogy nem kell már spirituálisan élni, mert az egész élet maga az, amit kerestünk, amikor hiszünk abban, hogy olyan világban élünk, ami támogat, felemel, tisztel minket.

Sokan felébredtünk, sokan egyik, majd másik oldalra kerültek, de a középút a jó. Nem létezik egyik elkülönítve a másiktól. Nem is tudnánk élni, ha nincs sötét, hisz mi ad tanítást, kontrolt és bölcsességet, ha csak a fény létezik. A lényeg mindig az, hogyan tanulunk a sötétből és hogyan alakítjuk át fénnyé magunkban.

Én is eljutottam oda, hogy nem vagyok se shaumbra, se fénymunkás, én csak ÉN vagyok, egyedi, isteni, Istenből létező.  Nincs nevem, sem meghatározásom, se vallásos, sem ezos, sem emberi, egyszerűen a Földön létező lény vagyok, lélekszirom, aki tanul, fejlődik, és elhiszi, hogy ő is Isten.

Velem, bennem ezek vannak.  Én pedig azt hittem, hogy egyedül vagyok, de megint látom, hogy talán mások is hasonlóak, csak nagyon kevesen vagyunk, hogy megtaláljuk egymást.  Köszönöm, hogy kíváncsi voltál rám. Puszillak.

KC

Comments

comments

Tags: ,

Szeretnéd mélyebben átérezni, megérteni?

Ha TÖBBRE vágysz, mint amit a blogon mindenki számára olvashatóvá teszek, ha ÉRDEKELNEK a mélyebb írásaim, amiket csak a hírlevélolvasóknak küldök, és ha meg szeretnéd kapni a "Hogyan segíti az életed kiteljesedését az IKERLÁNG SZERELEM, és mi az a 11 hiedelem, ami tönkreteheti az ikerláng élményt" írást... akkor JELENTKEZZ:

NEM küldök spamet, és nem adom ki másnak az e-mailcímedet. Egy a titkokból: a TITOK nem azért titok, mert titkolják, hanem azért, mert akiknek IGAZÁN szól, ők nem akarják megismerni - örülök, hogy te már elindultál a megismerés felé :-)
Follow Me on Pinterest

Adományodat köszönettel fogadom


Hiszek abban, hogy jó emberek a pénzt, mint energiát is áramoltatjuk, hogy én és mások is saját eszközeinkkel és szeretetünkkel is segíthessük, és így a szeretetet is áramoltatjuk! Köszönöm szépen a támogatásodat magam és az általam segítettek nevében!
 

Archívum – havonként, naponként

2017. november
h k s c p s v
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

“Szavam meghallják, kik között a béke követe lépdel”

s lelkük lelkeim közé költözik.
A fénnyel. (KoshKinga)"

Ha itt olvasgatva lelked szava felhangosul,
szellemed azt közvetíti feléd, hogy
itt igaz szót hallasz, őszinte, lelkiekben gazdag információkat,
akkor tudd: FELADAT VÁR, ITT AZ IDŐ!

Engedd, hogy szellemed irányítson e feladat felé!

Legyél fénynek fáklyája, legyél a tórusz maga

Kedves Fénytárs! Ahogy egyikőtöknek írok, írok mindannyiótoknak. Van akinek már jelenbeli ismerősként látom, érzékelem, fényét, és van akit most fogok...

10 ok, ami miatt egy spirituális ember szegénységben él

A spirituális kánaán a küszöbön van, mégis körbevesz a szegénység. A legfájóbb, ha szívvel-lélekkel élő emberek, akik fél kenyerüket is...

Close